M0

Az elkerülő körgyűrű M1 és M5 autópályák közötti szakaszának kiépítéséhez az EU 453,6 millió euró, azaz csaknem 95 milliárd forint társfinanszírozást nyújtott. A projekt kormány által megítélt Közlekedés Operatív Programból nyújtott támogatása 111 milliárd forint, az összköltségvetése pedig több mint 120 milliárd. Az elkerülő teljes déli szakaszának szélesítése 85 százalékban uniós támogatással valósul meg. A projekt végrehajtásért a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. felelős.

A második pálya a már meglévő autóút mellé fog épülni, és a szomszédos csomópontok fejlesztésére is sor kerül. Megépül 16 felüljáró, egy aluljáró, emellett Hárosnál egy 770 méter hosszú, Soroksárnál pedig egy 500 méter hosszú Duna-híd is. A körgyűrű vonalának kiegészítéseként egy kétszer három sávval + leállósávval rendelkező autópálya is épül, amely az 51. sz. főutat az M0-M5 csomópontnál közvetlenül köti majd össze a körgyűrűvel. Az új nyomvonalon épülő szakasz mentesíti és kiváltja az M5 autópálya azon szakaszát, mely ma még összeköti az M0 déli és keleti szektorát.

Címkék: bővítés, autópálya, kis szines