mtv2

A műsorblokkokat összekötő képi világ frissítése mindkét csatornára kiterjed, és egymástól csak színvilágában különbözik - olvasható az MTV közleményében. Az arculati elemek (ID-k) megújulása ugyanakkor csak az első lépés: az új dizájn bevezetésével a köztévé tavasz óta tervezett, mintegy másfél év alatt megvalósuló arculatépítésének első fázisa zárul le. A köztelevízió új megjelenését minimális költségráfordítással, az MTV promócióval és videografikával foglalkozó belső munkatársai, a Kálmán Mária arculati vezető és Vida Zoltán videografika vezető irányította stáb tervezte és készítette el. Az arculathoz kapcsolódó zenét Hrutka Róbert jegyzi: ő az egyedüli, aki nem tévés.

Az új dizájnban népi motívumok helyett magyarországi és határon túli városok, jellegzetes tájképek jelennek meg, amellyel az érzelmi azonosulás lehetőségét kínálja fel, a nemzet összetartozására világít rá az MTV. A tervek szerint az arculatépítés a Magyar Televízió teljes megjelenésére kiterjed majd. Ennek első eleme, a december 24-étől látható új dizájn alkalmazkodik az újmédiás környezethez, és folyamatosan bővíthető.

mtv

Címkék: népi, mtv, design, váltás, kis szines