Ez másfélszer több, mint 4 éve. A közigazgatás színvonalán is érezni már a pénzhiányt, vélik a szakemberek.

Baté idén úgy indult neki az évnek, hogy több mint 10 milliós hiányuk volt. A polgármester azt mondja, már akkor eldöntötték, hogy csak a legszükségesebbre költenek. 12 millió forintot igényeltek az önhibáján kívül hátrányos helyzetű települések számára létrehozott támogatásból (Önhiki), de a felét sem kapták meg. Ezen kívül  még 3-at ítéltek meg nekik a működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatásából. Jövőre valószínűleg többre lesz szükség.

Zsalakó Ernő, Baté polgármestere szerint előfordulhat olyan is, hogy esetleges likvid problémák, vagy fejlesztési elképzeléseknek a megoldására bankhoz, hitelintézethez kell kopogtatniuk, és a legkedvezőbb hitellehetőséget igénybe véve megoldani ezt a problémát. A fejlesztésekből ugyanis nem akarnak engedni, a polgármester szerint ugyanis előre kell menekülni. Eladnák a már kialakított lakótelkeket, ebből szereznének pénzt.

A megye településeinek 2/3-a hasonló helyzetben van. Míg 4 éve 90 önkormányzat szorult segítségre önhibáján kívül, addig tavaly már 131, idén pedig 146. A 6/3-asként ismert, működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatását 2005-ben csak 46 község igényelte, idén már 168. Ezt a támogatást ráadásul 325 önkormányzat kérte, de alig a felének jutott. 2009-ben is súlyos árat fizettek a somogyiak az elvonásokért. Az önkormányzatok által nyújtott közszolgáltatások színvonala jelentősen csökkent.

Míg 2005-ben 969 milliót igényltek Önhikiből és csaknem 120 milliót az egyéb támogatásra, addig idén már több mint 1,2 milliárdot és csaknem 578 millió forintot. A helyzet egyre rosszabb lesz- mondta Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette: a folyamat a Bajnai-csomaggal oly mértékben gyorsult fel, hogyha nem következik be egy nagyon-nagyon gyors változás néhány hónapon belül, ha nem áll fel egy új irány, egy új kormyán, amelyik gyökeresen hozzányúl ehhez a rendszerhez, az önkormányzatok finaszírozásához, akkor katasztrófahelyzet fog bekövetkezni. A megyei közgyűlése elnöke elmondta, az önkormányzatok 30%-ban el vannak adósodva.

Címkék: csőd, kis szines