A Kaposvári Járási Ügyészség pénzmosás bűntette miatt emelt vádat azzal a két nyírségi nővel szemben, akik bűncselekményből származó pénzek fogadása érdekében nyitottak bankszámlákat, majd az átutalt pénzeket fel is vették a megbízóiknak.

A vádirat lényege szerint a két nő 2022 márciusában hazafelé tartott, amikor egy ismeretlen férfi leszólította őket az utcán és rávette arra, hogy fejenként 100 ezer forint ellenében nyissanak egy-egy bankszámlát az egyik kisvárdai bankfiókban azért, hogy arra csalásból származó átutalásokat tudjanak fogadni.

Ezután az egyik elkövető - magát banki alkalmazottnak kiadva - telefonon felvette a kapcsolatot egy somogyi plébánossal, akitől csalárd módon, a bankszámlán történt gyanús utalásokra hivatkozással megszerezte a plébánia folyószámlájának eléréséhez szükséges netbankos hozzáférés adatait és a bankkártya adatokat.

Miután a két nő által nyitott bankszámlákra több millió forintos utalások érkeztek a plébániától, a megbízóik elvitték őket egy nyíregyházi bankfiókba, ahol a vádlottak készpénzben felvették a bűncselekményből származó összegeket, amit a bűntársaiknak adtak át.

Az ügyészség a Nyíregyházi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a két büntetlen előéletű nővel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy annak végrehajtását a bíróság próbaidőre függessze fel.

Címkék: plébánia, pénzmosás, ügyintéző, bank, számla, ügyfél, millió, csal, kék hírek