A Nagyatádi Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat két fiatal férfival szemben, mivel az egyikük korábbi barátnőjének udvarló férfit bántalmazták Nagyatádon.

A vád lényege szerint a terheltek 2023 februárjában egy nagyatádi áruház parkolójába érkeztek ismerősükkel, ahol a sértett gépkocsija mellett álltak meg. Az idősebb vádlott ekkor észrevette, hogy az autóban várakozik volt barátnője és a sértett is, ezért a még mindig féltékeny férfi a kocsihoz lépett és kérdőre vonta a sértettet, hogy miért beszélget a lánnyal. 

a képet a nagyatádi rendőrök a helyszínen készítették
a képet a nagyatádi rendőrök a helyszínen készítették

A vádlott agresszív fellépése miatt a sértett megijedt, és amikor ki akart tolatni a parkolóhelyről, figyelmetlensége miatt neki ment a terheltek által használt járműnek. A sértett a baleset után kiszállt a kocsijából, azonban a még inkább indulatossá vált idősebb férfi egyből hozzá lépett és ököllel ütni kezdte fejét és felsőtestét. A bántalmazásba a vádlott barátja is bekapcsolódott és az időközben földre került sértettet tovább ütötték.

A terheltek a nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett sértetten kívül a helyszínre érkező rokonát is bántalmazni kezdték, cselekményükkel a rendőrök kiérkezésekor hagytak fel.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottakkal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Címkék: rokon, féltékeny, tolat, megver, parkoló, sérül, kék hírek