A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki egy Balaton parti táborozás végén bántalmazta nevelőjét.

A vádiratban foglaltak szerint a Pest vármegyében gondozott vádlottra jellemző az agresszivitás, viselkedése sokszor kiszámíthatatlan és öntörvényű.

A fiatalkorú vádlott 2022 nyarán Balatonlellén táborozott a gyermekotthon üdülőjében. A fiatal fiú a tábor végén, a hazaindulásnál nem a számára kijelölt helyre ült a parkolóban várakozó buszon, ezért a női nevelő sértett megkérte, hogy üljön át.

A többszöri kérésnek ellenálló terhelt végül a sértett erélyesebb felszólítása után indult el a busz hátsó része felé, miközben a nevelőt szidalmazta. A fiú azonban a trágár szavak használatával nem érte be, hanem a busz középső ajtajánál karjaival az ülésekre támaszkodva, jobb talpával, közepes erővel mellkason rúgta a nőt. 

A vádlott ezt követően ököllel is meg akarta ütni a nevelőt, akinek csak azért nem érte el az arcát, mert az egyik jelen lévő gyermekfelügyelő férfi közéjük állt és ellökte a fiú kezét.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben javítóintézeti nevelésre tett indítványt. 

Címkék: megrúg, nevelő, gyermekotthon, ököl, agresszív, tábor, fenyeget, Balaton, kék hírek