A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó brit férfival szemben, aki különösebb ok nélkül támadt rá egy német vendégre. 

A vádirat lényege szerint a Magyarországon élő brit férfi ismerősével biliárdozott az egyik dél-balatoni falu kiskocsmájában, amikor ott megjelent a szintén magyar lakóhellyel rendelkező német férfi, akivel ismerték egymást, és köztük korábban konfliktus nem volt. 

A brit férfi az ittassága miatt azonban a német férfi egyik gesztusát provokációnak érezte, ezért a pultnál odalépett hozzá, szidalmazni kezdte, majd egy söröskorsóval fejbe ütötte. Az italozóban tartózkodó magyar vendégek ugyan nem értették a két egymással veszekedő külföldit, de a tettlegességet látva azonnal közéjük álltak, és szétválasztották őket. 

a fényképet a Marcali Rendőrkapitányság készítette a helyszínmegtekintés során
a fényképet a Marcali Rendőrkapitányság készítette a helyszínmegtekintés során

A német férfinak a bántalmazás következtében könnyű sérülése keletkezett.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a brit férfival szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy annak végrehajtását próbaidőre függessze fel.

Címkék: kocsma, söröskorsó, brit, billiárd, német, verekedés, kék hírek