A Siófoki Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy hajóépítéssel foglalkozó cég ügyvezetőjeként több mint hétmillió forint kárt okozott a megbízójának, de a saját maga által képviselt céget is megkárosította.

A 47 éves férfi 2017 márciusában az általa képviselt cég nevében megállapodott egy másik céggel, hogy részére hajókat épít, ennek keretében pedig az anyagbeszerzést is vállalta. Az elkövetkezendő két évben a vádlott összesen 13 alkalommal vásárolt a megbízója nevében olyan hajóalkatrészeket - így többek között orrsugár kormányokat, műgyantát, hajócsavarokat és padlóburkolatot -, amelyeket az időközben elkészített hajókba nem épített be, hanem azok jogtalan eltulajdonításával összesen 7.369.717,- Ft kárt okozott a megbízójának.

A vádlottnak ezen túlmenően azért is felelnie kell a bíróság előtt, mert az általa képviselt cég számlájáról több alkalommal a saját bankszámlájára utalt pénzt, melynek magáncélra történő felhasználásával további 4.600.000,- Ft kárt okozott.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Címkék: hajóépítő, sikkaszt, millió, kék hírek