A Kaposvári Járási Ügyészség kényszerintézkedés szabályainak megszegésével elkövetett fogolyszökés vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az 50 éves férfit, aki bejelentés és bírósági engedély nélkül a bűnügyi felügyelet kijelölt helyéről a Nyírségbe költözött.

A vádban foglaltak szerint a büntetett előéletű vádlottal szemben 2021 szeptemberében Cegléden emeltek vádat, amely ügyben a bíróság fenntartotta a férfi bűnügyi felügyeletét azzal, hogy a Somogy megyében lévő lakóhelyét heti egy nap kivételével nem hagyhatja el.

A vádlott 2021 októberében idézést is kapott a Ceglédi Járásbíróságtól, azonban nem akart a hatóság előtt megjelenni és hogy ne találják meg, családjával együtt az ország másik végébe távozott.

A sikeres rejtőzködés nem tartott sokáig, a rendőrség személykörözést követően rövid időn belül őrizetbe vette a férfit.

A Kaposvári Járásbíróság ítéletében 60 nap elzárást szabott ki a vádlottal szemben, amely döntést az ügyészég tudomásul vette, a vádlott és védője azonban fellebbezett.

(A terhelt elhagyott lakóhelyéről a képet a nyomozó hatóság az adatgyűjtés során készítette.)

Címkék: rejtőz, büntetett előélet, fogoly, menekül, kék hírek