A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb kárt okozó csalás vétsége és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal az 55 éves nővel szemben, aki segített ismerősének adóvisszatérítésének intézésénél, azonban a sértettnek járó összeget saját bankszámlájára utaltatta és elköltötte.

A vádlott a kórházban ismerkedett meg a sértett nővel, akivel egyebek mellett arról is beszélgettek, hogy betegsége után önellenőrzéssel adóvisszatérítést kérhet.

Mivel a sértett járatlan volt az adóügyek intézésében, ezért elfogadta a vádlott által felajánlott segítséget és átadta részére a szükséges okmányait, iratait. A vádlott a nyomtatványokon azonban a sértett tudta nélkül saját bankszámlaszámát adta meg, így az adóhatóság a valótlan okirat alapján a vádlottnak utalta át a közel 250 ezer forintot.

A vádlott a számlájára érkezett, sértettnek járó összeget készpénzben felvette és saját céljaira fordította.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában - büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban - pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Címkék: adóvisszatérítés, közokirat, hamisít, adat, csal, bank, kék hírek