2021.04.19 - Hétfő
Emma
5ºC / 10ºC
Borult

Részegen, jogsi nélkül, más verdájával tört meg két autót 2021. Március 04. - Csütörtök 10:47 | Címkék: sluszkulcs, kék hirek, összetör, Baleset, részeg, jogosítvány

Több százezer forintos kárt okozott. A 24 éves férfi nem először ült piásan a volán mögé.

A Fonyódi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot azzal a 24 éves férfival szemben, aki Balatonfenyvesen hajtott neki egy parkoló autónak úgy, hogy ittasan ült volán mögé és engedély nélkül használta a személygépkocsit.

A vádiratban foglaltak szerint a vádlott 2020 augusztusában barátjával annak tartózkodási helyén, majd egyedül fogyasztott nagy mennyiségű alkoholt, miután ismerőse elment otthonról. Az erősen ittas férfi ekkor észrevette, hogy barátja ott hagyta apja kocsijának indítókulcsát, ezért elhatározta, hogy autózik egyet.

A vádlott már visszafelé közlekedett az engedély nélkül használt autóval, amikor elvesztette uralmát a jármű felett és a kocsi bal elejével neki ütközött egy úttest mellett parkoló autó jobb hátuljának.

A férfi a helyszínen nem állt meg, hanem visszavitte az összetört, de működőképes gépkocsit indulási helyére, majd felhívta barátját és biciklivel otthonába indult, azonban haza már nem ért, mert útközben a fonyódi rendőrök intézkedés alá vonták.

A vádlott - aki nem először vezetett ittas állapotban - cselekményével mindkét autóban több százezer forintos kárt okozott.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott - büntetővégzés meghozatalára irányuló - vádiratában a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott.

(A felhasznált fotó a nyomozó hatóság szemléjén készült.)

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás