A Siófoki Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és több rendbeli ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a három férfival szemben, akik ittas állapotban, engedély nélkül vitték el a munkáltatójuk autóját, amivel egyikük később balesetet is okozott.

A 35, 33 és 27 éves vádlottak 2020 novemberében egy siófoki építkezésen dolgoztak, a nap végén pedig a közösen italoztak egy közeli munkásszállón. Amikor már minden italuk elfogyott, a férfiak - annak ellenére, hogy a jármű használatára nem voltak jogosultak - a munkáltatójuk autójával indultak további alkoholt vásárolni, a siófoki rendőrök azonban közúti ellenőrzés alá vonták őket.

Amíg a járművet ezidáig ittasan vezető 35 éves vádlottat a rendőrök mintavétel céljából a siófoki kórházba előállították, a két fiatalabb férfi az autónál maradt, de annyira ittasak voltak, hogy a rendőri intézkedés ellenére is elhatározták, hogy tovább utaznak Budapestre.

A több mint száz kilométeres utat követően a fővárosba érve a 33 éves vádlott - miközben társa a hátsó ülésen aludt - defektet kapott, azonban a műszaki hiba ellenére nem állt félre, hanem tovább közlekedett a forgalomban. Mivel a gépkocsi egyre nehezebben volt irányítható, a vádlott nekiütközött három parkoló autónak, a balesetet követően pedig egy buszmegállóban állt meg.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel két vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás, míg a harmadik társukkal szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

(A fényképek a helyszíni szemle során készültek.)

Címkék: ittas, munkásszálló, munkaadó, defekt, részeg, baleset, kék hírek