A koronavírus-járvány a rendőrségnek is plusz feladatokat adott. Például azzal, hogy az egyenruhások ellenőrzik a hatósági házi karanténszabályok betartását. Csak Kaposváron 35 ezer ilyen ellenőrzést hajtottak végre - ismertette a 2020-as adatokat a somogyi rendőrfőkapitány. Molnár Gábor a nehézségek ellenére is kivételesre értékelte a rendőrök munkáját. A megyei főrendőr azt is elmondta: a megyeszékhelyen tavaly is nőtt a közbiztonság, jó az együttműködés a közterület-felügyelettel is, főleg az illegális szemetelők és -égetők elleni fellépések során. A városban működő több mint 300 közterületi kamera pedig továbbra is egyszerre szolgálja a felderítés és a bizonyítás érdekeit.

Érdekesség ugyanakkor, hogy a pandémia miatt a bűnözők is "váltottak", megugrott az internetes bűncselekmények száma. A virtuális térben jellemző a csalás és a személyes adatokkal való visszaélés, ám a zsaruk éberségét nem könnyű kijátszani. Tavaly három ilyen sorozatot is felgöngyölítettek.

Szita Károly, polgármester a mai évérétékelőn megköszönte a rend őreinek egész éves munkáját és kitartását, utalva arra, hogy nekik köszönhetően állíthatja: Kaposvár egy nyugodt, biztonságos város. A városvezető azt is hozzátette a kaposvári közlekedés is biztonságosabb lett az elmúlt évben. Azzal, hogy több csomópontot is - az egyenruhások javaslatai alapján - átépítettek.

Az évértékelőn elhangzott: a térfigyelők rendszere idén is bővülni fog és a hatóságok ebben az évben is kiemelt figyelmet fordítanak az illegális hulladéklerakásra és -égetésre.

Címkék: felderít, térfigyelő, bűncselekmény, karantén, kamera, biztonság, koronavírus, rendőr, baleset, Kaposvár, kék hírek