A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 16 éves és egy 19 éves fiúval szemben, akik a balatoni idegenforgalmi szezonban az utcán alvó két férfitől vették el értékeiket.

A vádirat lényege szerint a fiatalkorú vádlott 2019 augusztusában gyerekkorú társával sétált Zamárdiban, amikor a hajnali órákban észrevették a sértettet, aki egy nyaraló előtti közterületen aludt. Az elkövetők a férfihoz léptek, átkutatták ruháit, majd kabátjából magukhoz vették a sértett 20 ezer forint értékű mobiltelefonját.

A férfi azonban ruházatának átvizsgálására felébredt és számon kérte a fiúkat, akik a helyszínről elfutottak. A fiatalkorú vádlott a telefont menekülése során egy bokorba dobta, ahol azt a siófoki rendőrök megtalálták és visszaadták a sértettnek.

A fiatalkorú és az idősebb vádlott 2020 júliusában az éjjeli órákban Siófokon tartózkodtak a turisták által kedvelt utcában, amikor egy számukra ismeretlen férfi segítséget kért tőlük azért, hogy az úttesten lévő, ittasága és alvása miatt kiszolgáltatott sértettet együtt húzzák fel a járdára.

A vádlottak is látták az alvó férfi védekezésre képtelen állapotát, ezért megegyeztek abban, hogy elveszik értékeit. A magatehetetlen sértett húzása közben ezért a fiatalkorú terhelt kivette a férfi zsebéből a pénztárcáját, majd társával együtt gyorsan távoztak.

Az elkövetők a tárcában lévő 4000 forintot megtartották, később a pénztárcát a benne lévő köziratokkal együtt egy szeméttárolóba dobták.

A vádlottak nem sokáig örülhettek zsákmányuknak, mivel a nyomozó hatóság még aznap elfogta őket.

Címkék: ittas, kifoszt, fiatal, lop, Balaton, tolvaj, kék hírek