A Kaposvári Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 16 éves fiatallal és 24 éves társával szemben, akik a közös italozás után a nyílt utcán ütötték le ivópartnerüket azért, hogy a nála lévő készpénzt megszerezzék.

A két vádlott 2020 szeptemberében egy presszóban italozott a sértettel, melynek során felfigyeltek arra, hogy a férfinél nagyobb összegű készpénz van, ezért elhatározták, hogy amikor az ittas állapotban lévő sértett a zárórakor hazaindul, megszerzik tőle az értékeit.

A felnőtt korú vádlott ennek érdekében még a kocsmánál magához vett egy hosszabb fadarabot, majd észrevétlenül követni kezdték a hazafelé tartó sértettet. Amikor a vádlottak egy félreeső helyen utolérték a gyanútlan férfit, a fiatalkorú vádlott mögé lopózott, és a magukkal vitt fadarabbal hátulról leütötte a sértettet, akit a társa ököllel halántéktájon is megütött, melytől elterült a földön.

A vádlottak ezután a sértettől elvették a pénztárcáját, majd az úton fekvő, erősen vérző férfit hátrahagyva elfutottak a helyszínről. A vádlottak a rablással közel 40 ezer forinto zsákmányoltak, míg a sértett pénztárcáját és az abban lévő személyes iratokat elégették.

A vádlottakat azonban a kaposvári nyomozók már másnap elfogták, majd őrizetbe vételük után az ügyészség indítványára elrendelték letartóztatásukat is. A sértett a támadás során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szerzett, azonban a vádlottak által elkövetett bántalmazás alkalmas volt arra, hogy súlyosabb sérülést okozzon a férfinak.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő vádlottak közül a fiatalkorú vádlottra 3 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés, míg felnőtt korú társára 7 év fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt arra az estre, ha a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismerik.

Címkék: leüt, rabol, erőszak, ital, pénz, fiatal, kék hírek