Az ügy adatai alapján egy akkor még ismeretlen férfi 2020. november 2-án este az egyik kaposvári szórakozóhelyről távozva a nála lévő gáz- és riasztópisztollyal a levegőbe lőtt, majd elhagyta a helyszínt.

A kiérkező rendőri egységek adatgyűjtése során egy helyi lakos került a hatóság látókörébe. A feltételezett elkövetőt egy órán belül elfogták, a lakóhelyén tartott házkutatás során a fegyvert megtalálták és lefoglalták.

A nyomozók B. Zsoltot felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd - őrizetbe vétele mellett – bíróság elé állítására tettek előterjesztést. 

Címkék: gáz- és riasztópisztoly, fegyver, garázda, kék hírek