A Siófoki Járási Ügyészség sorozatosan elkövetett csalások miatt emelt vádat azzal a 29 éves nővel szemben, aki összesen 221 sértettet ejtett tévedésbe valótlan internetes hirdetésekkel.

A nehéz anyagi körülmények között élő nő 2018 májusától kezdődően tíz hónapon keresztül olyan - kifejezetten kis értékű - ruházati és háztartási termékeket kínált eladásra az interneten, amelyekkel valójában nem rendelkezett. A hirdetéseire az ország különböző részeiről jelentkező vevőktől ezt követően a vádlott a legtöbbször csekély összegű, pár ezer forintos vételár előre utalását kérte, az összegek beérkezése után azonban a megrendelt termékeket nem küldte el a vevőknek, hanem a hirdetéseket és az eladói profilját is törölte, ily módon a sértettek számára elérhetetlenné vált.

A vádlott 2019 márciusáig összesen 221 vevőt csapott be, akiknek - egy kivételtől eltekintve - az 50 ezer forintos szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozott, azonban a rendkívül nagyszámú sértett miatt az általa zsákmányolt összeg végül a 1,5 millió forintos összeget is elérte. A csalás útján megszerzett pénzt a vádlott saját és családja megélhetésére költötte.

A Siófoki Járási Ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekmények elkövetését beismerő nővel szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Címkék: hirdetés, internet, csal, kék hírek