Kizsákmányolás céljából üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal a 48 éves férfival szemben, aki a vele függőségi viszonyban lévő nők kiszolgáltatott helyzetét kihasználva a sértettek prostitúciós tevékenységéből származó jövedelemből tartotta el magát és családját.

A vádbeli időszakban a vádlott négy - korábbi és jelenlegi - élettársával (köztük a két sértettel), négy kisebb gyermekével és egy unokájával élt együtt. Otthonukban a férfi szava volt a döntő, ő irányította és látta el feladatokkal családtagjait.

A vádlott az egyik sértettel 2012-ben ismerkedett meg Pécsen. A férfi a hajléktalan, nincstelen nőt lakhatás és beteg élettársa ápolása fejében költöztette otthonába, azonban vele később élettársi kapcsolatra lépett, amelyből két közös gyermek született. A másik, nevelőszüleivel rossz viszonyban lévő, iskolai végzettséggel és munkával nem rendelkező sértett a vádlott fiának révén került a családba 2013-ban, aki a fiúval történt szakítás után a vádlott háztartásában maradt, a férfihez érzelmileg erősen kötődött és vele szexuális kapcsolatot is létesített.

A családnak a gyerekek után járó állami juttatások és az állattartásból származó csekély jövedelem nem volt elég a megélhetéshez, ezért a vádlott gépkocsival a két kiszolgáltatott sértettet 2016 és 2018 év között rendszeresen Ausztriába és Győr környékére szállította abból a célból, hogy pénzbeli ellenszolgáltatásért szexuális tevékenységet folytassanak. A férfi a nőknek szállást bérelt, értük ment, felügyelte őket és a prostitúcióból származó pénzt beszedte.

A nyomozás az egyik sértett családsegítő szolgálat felé tett jelzése alapján indult meg, amely után rövid időn belül a kaposvári rendőrök őrizetbe vették a vádlottat.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában előkészítő ülésen történő beismerés és tárgyalásról lemondás esetére 8 évi fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a letartóztatásban lévő vádlottal szemben.

(fotó: Somogy Megyei Főügyészség)

Címkék: emberkereskedelem, futtat, prostituált, strici, lány, kék hírek