A rendőrség egyik fontos kitűzött célja 2020-ban, hogy visszaszorítsa a közúti közlekedési balesetek számát, valamint enyhítse kimenetelük súlyosságát. A közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok mellett továbbra is a kerékpárosok, így esetükben a védőfelszerelések viselésének, használatának kiemelt jelentősége van.

Az akció keretében a szakemberek 2020. október 15-én, délután 14 és 18 óra között - a készlet erejéig - ingyenes, a láthatóságot elősegítő közlekedés-biztonsági kiegészítőket (fényvisszaverő mellényeket, karpántokat, kerékpáros villogókat, matricákat) ajándékoznak az érdeklődőknek, melyeket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/c. szám) aulájában lehet majd átvenni.

A bűnmegelőzési szakemberek a főkapitányság bejáratánál pedig BikeSafe regisztrációval várják az embereket. A regisztrációkor a bicikliket egy „BIKESAFE Regisztrált kerékpár” feliratú matricával látják el, majd egy fotót, és minden szükséges információt rögzítenek a kerékpárról, ami egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerül.

A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok, és így azok nagyobb valószínűséggel kerülhetnek vissza jogos tulajdonosaikhoz.

Címkék: bikesafe, biztonság, kerékpár, rendőrség, kék hírek