Kaposvári Járási Ügyészség két kiemelt tárgyi súlyú ügyben kezdeményezte a gyanúsítottak letartóztatását a múlt hét végén.

A csoportosan elkövetett kifosztás miatt indult bűnügyben a megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak – egy nő és egy férfi – alkalmi ismeretséget kötöttek a sértettel, aki egy ingatlaneladás miatt nagyobb pénzösszegre tett szert. A gyanúsítottak a sértettnél lévő összeg megszerzése érdekében a férfit rávették arra, hogy kaposvári italozókban mértéktelen alkoholfogyasztásba kezdjen, majd a sértett magatehetetlen ittas állapotát kihasználva elvették a pénztárcáját. A kaposvári rendőrök azonban rövid időn belül azonosították és őrizetbe vették őket.

A másik ügyben egy 15 éves fiatalkorú letartóztatására tett indítványt az ügyészség, aki az elmúlt időszakban számos alkalommal követett el lopásokat Kaposváron. A fiatal már korábban is az igazságügyi hatóságok látóterébe került, legutóbb a Kaposvári Járási Ügyészség 2020 szeptemberében emelt ellene vádat gépkocsi feltörések miatt. A gyanúsított az újabb bűnügyben előbb egy jótékonysági szervezettől lopott nagyobb értékű munkagépeket, majd egy kaposvári drogériából tulajdonított el értékes parfümöket, mellyel több mint fél millió forint kárt okozott.

A Kaposvári Járásbíróság ügyeletes nyomozás bírója a szombati napon megtartott üléseken mindhárom gyanúsított letartóztatását elrendelte. A bíróság a fiatalkorú gyanúsított letartóztatásának végrehajtási helyeként javítóintézetet jelölt ki.

Címkék: lopás, ügyészség, kifosztás, alkohol, kék hírek