A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a 46 éves férfival szemben, aki munkahelyéről több millió forint értékű alkatrészeket lopott el.

A vádlott 2019 júliusa és 2020 júniusa között egy Kaposvár környéki cégnél dolgozott. A férfi a munkavégzése során felfigyelt arra, hogy az egyik raktárban karbantartásra váró nyomdagépekhez készült, nagy értékű, bronz perselyeket tárolnak. A férfi ezután 12 darab - egyenként közel fél millió forint értékű - bronzperselyt lopott el úgy, hogy az alkatrészeket egy szatyorba rejtette, majd azokat a munkaidő után kicsempészte a cég telephelyéről.

A vádlott a több mint 5 millió forint értékű alkatrészeket ezután, egyéb fémhulladékokkal együtt sárgarézként leadta egy fémfelvásárló telephelyen úgy, hogy a vételei jegyeken minden esetben azt a valótlan nyilatkozatot tette, hogy azok az ő tulajdonát képezik.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, a sértettnek okozott kár megtérítésére, és vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt.

(fotók: Somogy Megyei Főügyészség)

Címkék: fémhulladék, alkatrész, tolvaj, munkahely, lop, kék hírek