Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettesek néhány nappal ezelőtt betörtek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kaposvári Jelenlétházába, ahonnan több mint fél millió értékben tulajdonítottak el szerszámgépeket.

A bejelentést követően a nyomozók megkezdték az ügy felderítését, mely során már másnapra látókörükbe került négy, 15 és 39 év közötti helyi férfi. A feltételezett elkövetők lakóhelyein házkutatást tartottak, valamint az időközben már értékesített eszközöket is felkutatták és lefoglalták. A gyors és eredményes közbelépésnek köszönhetően csaknem hiánytalanul kerültek vissza az eszközök a szeretetszolgálat birtokába.

A rendőrök a betörőbanda tagjait 2020. szeptember 30-án elfogták. A nyomozók B. Lajost, B. Sándort, F. Ferencet és fiatalkorú társukat a Kaposvári Rendőrkapitányságon lopás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, mely során a betörés elkövetését mind a négyen elismerték.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: betörőbanda, szerszám, lopás, kék hírek