2020.10.29 - Csütörtök
Nárcisz

Sándor, Lajos és Ferenc együtt indultak lopni 2020. Október 01. - Csütörtök 16:00 | Címkék: betörőbanda, szerszám, Lopás, kék hirek

A banda számára nem lett jó vége a történetnek.

Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettesek néhány nappal ezelőtt betörtek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kaposvári Jelenlétházába, ahonnan több mint fél millió értékben tulajdonítottak el szerszámgépeket.

A bejelentést követően a nyomozók megkezdték az ügy felderítését, mely során már másnapra látókörükbe került négy, 15 és 39 év közötti helyi férfi. A feltételezett elkövetők lakóhelyein házkutatást tartottak, valamint az időközben már értékesített eszközöket is felkutatták és lefoglalták. A gyors és eredményes közbelépésnek köszönhetően csaknem hiánytalanul kerültek vissza az eszközök a szeretetszolgálat birtokába.

A rendőrök a betörőbanda tagjait 2020. szeptember 30-án elfogták. A nyomozók B. Lajost, B. Sándort, F. Ferencet és fiatalkorú társukat a Kaposvári Rendőrkapitányságon lopás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, mely során a betörés elkövetését mind a négyen elismerték.

| További képekért kattintson ide vagy a képre!
Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás