Ahogy arról korábban beszámoltunk, a járőrök kedd este követni kezdtek egy lengyel honosságú gépkocsit az M7-es autópályán. A Siófok irányából Letenye irányába közlekedő sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, 180-190 kilométer/óra sebességgel haladt tovább, később Balatonszárszónál lehajtott az autópályáról, majd a 7-es számú főútvonalra hajtva kisodródott, és fának ütközött.

A sofőrön kívül a járműben összesen öten utaztak, közülük hárman a csomagtartóban bújtak meg. A baleset következtében - az elsődleges orvosi vélemény alapján - négy utas könnyű sérüléseket szenvedett, ennek ellenére a járművezető a helyszínről segítségnyújtás nélkül elfutott, de a rendőrök rövid időn belül elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra.

A külföldi utasok sem személyazonosságukat, sem a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A magukat szír és palesztin állampolgárnak valló férfiak és egy nő jogellenesen jutottak be Magyarország területére, ezért a rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a 29 éves ukrán férfivel szemben embercsempészés bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint több közlekedésrendészeti szabályszegés miatt indított eljárást.

Menekülő embercsempész az M7-es autópályán

A járőrök 2020. szeptember 8-án késő este követni kezdtek egy lengyel honosságú gépkocsit az M7-es autópályán. A Siófok irányából Letenye irányába közlekedő ...

Címkék: üldözés, embercsempész, videó, rendőrség, kék hírek