A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt nyújtott be vádiratot két fiatal férfi és egy nő ellen, akik a kaposvári Deseda tónál kerültek szóváltásba a sértettekkel.

Egy Deseda kempingnél lévő vendéglátóhelyen zenés rendezvényt tartottak, ahová a vádlotti és a sértetti társaság is személygépkocsival érkezett.

A társaságok tagjai közül többen fogyasztottak szeszes italt, majd a rendezvényt követően a hajnali órákban már a parkolóban tartózkodtak, amikor a vádlottak összeszólalkoztak egy társasággal. A szóbeli inzultus azonban tettlegességbe torkollt, amely során az egyik férfi vádlott olyan erővel ütötte meg egy nő arcát, hogy az elesett és eszméletét vesztette, valamint az ütéstől egyik arccsontja is eltörött.

Ekkor érkezett a helyszínre a sértetti társaság két tagja, akik közül a férfi kérdőre vonta a vádlottakat. Ekkor ismét szóváltás alakult ki, de ez alkalommal már mindkét férfi vádlott verekedett, többször arcon ütötték a cselekményüket számon kérő férfit, aki az ökölütésektől ugyancsak 8 napon túl gyógyuló, orrcsonttöréssel járó sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség I. és II. rendű vádlott vonatkozásában szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a börtönbüntetés végrehajtását függessze fel a bíróság, míg III. rendű társukkal szemben pénzbüntetést indítványozott.

Címkék: csonttörés, ital, garázda, Deseda, verekedés, kék hírek