A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján a Bűnügyi Igazgatóság és a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztály egységei közösen végrehajtott akcióban fogtak el három férfit a hétvégén Siófokon. A gépjármű átvizsgálásakor több mint 100 gramm – vélhetően – amfetamin és kokain származékot találtak a rendőrök.

Az ügy adatai alapján a feltételezett terjesztők Somogy megyében és Baranyában értékesítették volna tovább a kábító hatású anyagot. A rajtaütést követő házkutatásokon a nyomozók további kábítószergyanús anyagokat és a csomagoláshoz, értékesítéshez, fogyasztáshoz használt eszközöket foglaltak le.

Kábítószer kereskedelem gyanújával vettek őrizetbe három embert a Somogy megyei rendőrök

Elfogásukkor nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak az autójukban.

A nyomozók a 27 éves szentlászlói, a 23 éves kaposvári, és a 19 éves szigetvári lakost kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet Kaposvári Járásbíróság 2020. augusztus 4-én elrendelt.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: drog, somogy megye, videó, rendőrség, kék hírek