A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 21 éves kaposvári férfit, aki az egyik kaposvári áruháznál bántalmazta a sértettet azért, hogy megszerezze a pénztárcáját - tájékoztatta szerkesztőségünket a Somogy Megyei Főügyészség.

Az ittas állapotban lévő vádlott június végén az egyik kaposvári áruház előtt meglátta a szintén ittas állapotban lévő sértettet, akitől pénzt kért. A sértett ezt azonban megtagadta, mire a vádlott hirtelen arcon ütötte áldozatát, majd a földön még két alkalommal meg is rúgta. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkezetek. 

A vádlott ezután átkutatta a magatehetetlenné vált sértett ruházatát, majd a nadrágjából kivette a pénztárcáját, és távozott a helyszínről. A sértett ismerősei azonban értesítették a rendőröket, akik a férfit még a közelben elfogták és őrizetbe vették. Az ügyészség ezt követően indítványozta a vádlott letartóztatását, melyet a bíróság elrendelt.

A Kaposvári Járásbíróság a július 24-én megtartott tárgyaláson az ügyészi indítvánnyal egyezően rablásban mondta ki bűnösnek az azóta is letartóztatásban lévő vádlottat, akit 3 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélt és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet jogerős.

Címkék: ítélet, rablás, Kaposvár, kék hírek