A Magyar Közút Zrt. munkatársai közül 17-en haltak meg munkaterületeken a figyelmetlen autósok miatt 2000 óta - ismertette a cég szóvivője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Pécsi Norbert Sándor elmondta, "Nem véletlen" címmel közlekedésbiztonsági akciót indítottak, hogy felhívják a figyelmet a közutakon és mellettük kialakított munkaterületek biztonságára. A kampányra azért is szükség van, mert megint mélyre süllyedt a közlekedési morál az országban - fogalmazott.

A nyári útüzemeltetési időszak főleg a felújításokról, növényzetgondozásról, az út és környezetének rendbetételéről szól. 👷🏻‍♂️ Ezeket a munkákat sebességkorlátozás mellett végezzük a közlekedők és munkatársaink védelmében. ⚠️ Kampányunkkal szeretnénk felhívni a figyelmet, nem véletlen, hogy ezek a táblák kint vannak és az sem, hogy miért kell az autósoknak lelassítaniuk a munkaterületek mellett. ☝🏻 Tudjátok, biztonságunk egymás kezében van! 🤝 . . . . #magyarkozut #kozut #kozutkezelo #nemveletlen #kampany #kozlekedesbiztonsag #biztonsagunkegymaskezebenvan

null

Hozzátette, 2018-ban fél éven belül két munkatársukat is elvesztették az M0-ás autóúton. Folyamatosan próbálják felhívni a figyelmet a problémára, de azóta sem telik el úgy hét, hogy ne történjen valamilyen baleset a munkaterületeken - emelte ki.

Szólt arról is, hogy készítettek egy felmérést a közutasok körében, amelynek eredménye szerint 80 százalékukat érte már valamilyen abúzus, 25 százalékukat pedig fizikailag is bántalmazták.

Címkék: közút, tragédia, baleset, kék hírek