A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ismeretlen tettes ellen eljárást folytat.

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és ismertlen típusú, feltehetően mezőgazdasági vontatóval 2020. július 13-án 17 óra és 17 óra 15 perc között Igal külterületén, Kazsok irányából Igal, Szent István utca irányába haladva anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott.

A sofőr eddig tisztázatlan okból letért az úttest jobb szélére, ahol járművével egy korábban már megrongálódott távközlési vezetékbe akadt, és magával rántott. A vezeték a tartó oszlopot kitörve a földre zuhant, mely során az Igal települést jelző táblát is megrongálta. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.


az SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételei
az SMRFK felvételei
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: településtábla, kidönt, oszlop, szemtanú, kék hírek