A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztályának szabadnapját töltő munkatársa szerda este Kaposváron, a Rákóczi téren felismerte az ott sétáló B. Andrást, aki ellen több vagyon elleni bűncselekmény miatt volt érvényben körözés.

A nyomozó szolgálatba helyezte magát, és felszólította férfit, hogy álljon meg, aki azonban lélekszakadva menekülni kezdett. A rendőr a környező utcákon keresztül kilométereken át futott a szökevény után, végül elfogta, majd egy járókelő segítségével értesítette a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját.

A helyszínre érkező járőrök a 24 éves kaposvári lakost előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, majd a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Címkék: b.andrás, rendőrség, kék hírek, kaposvár