A tábornokot szerda délután a kaposvári Keleti temetőben katonai tiszteletadás mellett kísérték utolsó útjára.

dr. Király Ferenc nyugalmazott rendőr dandártábornok rendőrségi pályafutása 1986 novemberében kezdődött.

Kapitányságvezetőként irányította a Kaposvári Rendőrkapitányságot, majd a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon a megyei rendőrfőkapitány gazdasági helyettese volt, ezt követően 2003-ban Magyarország belügyminisztere a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság állományába nevezte ki megyei rendőrfőkapitánynak.

Számára a rendőrség nem csak a munkahelye, hanem az élete, a hivatása volt, amit 2009-es nyugállományba vonulásáig hittel, szorgalommal, esküjéhez méltóan végzett.

Számtalan alkalommal részesült különböző szintű dicséretben és jutalomban, továbbá három alkalommal léptették elő soron kívül magasabb rendfokozatba, 2005-ben a Köztársasági Elnök dandártábornokká nevezte ki.

Címkék: dr. király ferenc, temetés, rendőrség, kék hírek