A helyi rendőrök egy balatonlellei orvhorgász ellen folytattak eljárást. A férfi június 19-én napközben a Balatonfenyves előtti vízterületen egy vitorlás kishajóról horgászott, azonban a kifogott halakat a fogási naplóba nem jegyezte be, valamint a napi megengedett mennyiséget is túllépte.

A halászati őrök tetten érték, majd értesítették a rendőrséget. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók az 50 éves balatonlellei horászt lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. 

A nyomozó hatóság bíróság elé állítási javaslattal elküldte az ügy iratait az illetékes ügyészségnek.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: orvhorgász, hal, Balaton, kék hírek