A Kaposvári Járási Ügyészség több rendbeli sikkasztás miatt emelt vádat az ellen az 51 éves kaposvári nő ellen, aki hivatásos gondnoki tisztségével élt vissza, és ezzel több mint 1 millió forint kárt okozott.

A vádlott 2017 évben megbízási szerződés alapján hivatásos gondnoki, illetve támogatói feladatokat látott el összesen 27 korlátozottan cselekvőképes, illetve cselekvőképtelen nagykorú személy esetében. A vádlott feladatának ellátása során jogosult volt kezelni a gondokoltak részére kifizetett pénzbeli juttatásokat, melyet elszámolási kötelezettség mellett a rábízott személyek kiadásaira kellett volna fordítania.

A vádlott ezzel szemben 14 gondokolt esetében a nekik járó juttatásokból rendszeresen elsikkasztott kisebb-nagyobb összegeket; volt olyan személy, akit csak 33 ezer forinttal károsított meg, de olyan is előfordult, hogy az egyik sértett nyugdíjából több mint 217 ezer forintot költött a saját céljaira. 

A vádlott a bűncselekmény sorozat 3 hónapos elkövetési időszakában több mint 1.3 millió forintot sikkasztott el a gondnokoltak járandóságából, azonban a bűncselekmények elkövetését rövid időn belül észlelték, ezért őt a tisztségéből felmentették, és ezzel egyidejűleg végszámadásra kötelezték.

Az ügyészség a vádlottal szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság annak végrehajtását próbaidőre függessze fel, valamint kobozza el azt az összeget, amellyel az asszony a bűncselekmények révén gazdagodott.

Címkék: gondnok, átver, sikkaszt, nyugdíj, idős, lop, tolvaj, kék hírek