A Marcali Járási Ügyészség nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három kaposvári férfival szemben, akik 2019 őszén sorozatosan követtek el vagyon elleni bűncselekményeket megyeszerte - írja közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.

A 29, 38 és 49 éves többszörösen bűntett előéletű vádlottak – akik közül ketten testvérek - eleinte külön-külön követtek el különböző feltöréseket. Egyikük Nemesviden egy őrizetlenül hagyott autóból lopott ki közel 150.000,-Ft készpénzt, míg a másik vádlott Zalavár környékén felfeszítette egy nyitva hagyott gépkocsi kesztyűtartóját, és abból 15.000,-Ft. készpénzt vitt el.

A három férfi 2019 októberében már összehangoltan, az elkövetési szerepeket előzetesen elosztva tört be egy marcali cég telephelyére, ahonnan egy készpénzzel és okiratokkal teli lemezkazettát loptak el közösen, majd az így zsákmányolt közel 600.000,-Ft-on megosztoztak.

A testvérpár néhány nappal az előző bűncselekmény után egy bárdudvarnoki vásáron tartózkodott, amikor felfigyeltek a sértettre, akiről tudták, hogy nagy összegű készpénzt szokott magánál tartani. A két vádlott követni kezdte a vásárból távozó sértettet, majd amikor férfi bement az egyik házhoz, egy kővel bezúzták az őrizetlenül hagyott autójának ablakát, és abból közel 5 millió forint értékű készpénzt és aranyékszert tulajdonítottak el.

A három vádlott 2019 novemberében történt elfogásuk előtt még közösen betörtek egy balatonszentgyörgyi házba, ahonnan egy széfet loptak el, amit Kaposvár környékén rejtettek el. A széf felnyitására azonban már nem volt idejük, mert a nyomozók elfogták és őrizetbe vették őket, míg az ügyészség kezdeményezte a letartóztatásukat.

A vádlottak az első három bűncselekményhez ugyanazt a gépkocsit használták. Az egyik vádlott élettársa tudta, hogy a gépkocsi bizonyítékul szolgálhat párja ellen, ezért a férfi elfogása után az autót elrejtette a Kapos folyó gátja melletti nádasban, illetve eltüntette a bűncselekmények elkövetése során használt mobiltelefont, valamint közreműködött egy lopott aranylánc eladásában is, ezért neki bűnpártolásért kell felelnie.

Címkék: bűnbanda, betörés, ügyészség, lopás, kék hírek