A Kaposvári Járási Ügyészség fellebbezést jelentett be annak a 28 éves kaposvári férfinak letartóztatása érdekében, aki ellen 2019 novemberében minősített személyi szabadság megsértésének bűntette és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat lényege szerint a nyomozás során mindvégig letartóztatásban lévő vádlott 2019 áprilisától együtt élt a sértettel a Kaposvár külterületén található, vádlott által épített, félig földbe vájt komfort nélküli helyiségben, ahol a férfi 2019 májusában a nő kezeit összekötötte, test szerte ütötte, cigaretta csikket nyomott el a combján, majd az összevert ruhátlan sértettet a hajnali órákban kihúzta az épület elé, ahol többször megrúgta és a megkötözött nőt a sorsára hagyta. A sértett ezt követően napokig bujkált hiányos öltözetben a környező erdőkben, végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki megfürdette, felöltöztette és értesítette a rendőrséget.

A 2019 novemberében történt vádemelést követően a Kaposvári Járásbíróságra került bűnügyben a bíróság a vádlott letartóztatását 2020. március 26. napján tárgyaláson kívül - ügyészi indítvány beszerzése nélkül - meghozott végzésével megszüntette, ezzel egyidejűleg vele szemben bűnügyi felügyeletet és távoltartást rendelt el.

A végzés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be a vádlott letartóztatásának elrendelése érdekében.

A férfi a szabadlábra kerülése után az egyik közösségi oldalon nyomban felvette a kapcsolatot a sértettel, ezért a bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki ellene, azonban a férfi őrizetbe vétele után megtartott ülésen nem rendelte el a vádlott letartóztatását.

Címkék: fellebbez, erőszakos, távoltartás, kegyetlen, letartóztat, ügyészség, kék hírek