Csökkent az illegális tartalmakat letöltő fiatalok száma, 2017-hez képest 14 százalékkal kevesebb 18 és 23 év közötti tölt le illegális tartalmakat az internetről - mondta Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) legfrissebb kutatása alapján pénteken az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a jelenség leginkább a nagy sebességű internethálózattal és az olcsón hozzáférhető legális tartalmakkal magyarázható.

Közölte, a 2020 márciusában és áprilisában készített kutatás több olyan fejlődési tendenciát mutat, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a technológiai és üzleti modelleket érintő változások szépen lekövetik a 18 és 23 év közötti fiatalok változó igényeit.

Kitért arra is, hogy a vizsgált korosztálynál az online vásárlás mértéke és lépteke nem változott jelentősen az elmúlt egy-két évben, illetve a járvány kapcsán sem, viszont az online térben nagyon erőteljesen megjelent a tanulásra, a szórakozásra, a kapcsolattartásra és az információszerzésre való igény.

Címkék: letölt, internet, fiatal, illegális, kék hírek