A Kaposvári Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy többszörös visszaeső kaposvári férfi ellen, aki az egyik kaposvári presszóban először a zenegépet rongálta meg, majd az egység előtt székkel ütött meg egy másik vendéget.

A 48 éves vádlott 2019 júliusában már ittasan érkezett a kaposvári kocsmába, ahol tovább folytatta az italozást. A férfi először a presszó vendégeivel kötekedett, majd a pultost sértegette.

A vádlottnak egy idő után elfogyott a pénze, ezért még indulatosabbá vált és a zenegépre ütött olyan erővel, hogy a gép borítása elrepedt. A pultos ekkor elégelte meg a vádlott erőszakos megnyilvánulásait és zárórát rendelt el, azonban a férfi nem akart távozni, ezért két másik vendég a karjánál fogva vezette ki az egységből.

Az erősen ittas vádlott a kiterelés során magával húzott fémvázas székkel a presszó előtt az őt kísérő egyik vendég feje felé ütött, aki a támadást kezével hárította, míg a másik vendég kivette a széket a férfi kezéből. Az férfi még ekkor sem hagyta abba a garázda magatartást, hanem ököllel a kocsma ajtajának üvegébe csapott, ami miatt az üveg kitörött.

A más ügyben letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség - amennyiben előkészítő ülésen elismeri a bűncselekmények elkövetését - 3 évi börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és 4 évi közügyektől eltiltást indítványozott.

Címkék: zenegép, pultos, presszó, ököl, vendég, ittas, részeg, verekedés, kék hírek