A Kaposvári Járási Ügyészség az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat egy 21 éves férfival szemben, aki egy kaposvári kollégiumból több alkalommal rendelt kábítószert magának.

A vádlott 2019 januárjában kezdett el egy darknetes vásárlói oldalról kábítószereket rendelni magának, melyek ellenértékét bitcoinban fizette meg. A vádlott 2019 áprilisáig összesen 5 alkalommal rendelt kábítószert külföldről, azonban a Hollandiában feladott csomagokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren valamennyi esetben ellenőrzés alá vonta, így a kábítószer nem jutott el a férfihoz.

A vádlott által megrendelt kábítószer hatóanyagtartalma a csekély mennyiség felső határát meghaladta, de a jelentős mennyiséget nem érte el. A vádlottat végül a rendőrök elfogták, melynek során kábítószer gyorstesztet alkalmaztak vele szemben, ami több drogra is pozitív eredményt mutatott.

Az ügyészség a büntetlen előéletű gyanúsítottal szemben – aki az eljárás alatt elterelésen is részt vett – börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy annak végrehajtását a bíróság próbaidőre függessze fel.

Címkék: darkweb, bitcoin, drog, kábítószer, kék hírek