A Kaposvári Városi Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai kedden rendezték meg a Ki a mester két keréken?, illetve a Kerékpáros Kupa elődöntőjét a Kaposvári Eötvös Lóránt Műszaki Szakgimnáziumban.

A Kerékpáros Iskola Kupán 5-8. osztályos diákok indulhattak, míg a Ki a mester két keréken? versenyre 10-12 év közötti fiúk és lányok nevezését várták a szervezők. A 19 induló egy kerékpáros ügyességi pályán mutathatta be rátermettségét, elméleti tudását pedig gondosan előkészített feladatlapok tesztelték.

A megjelenteket dr. Heffer Attila ezredes, a Kaposvári Rendőrkapitányság vezetője köszöntette, aki a rendezvény megnyitóján a kerékpárosokra vonatkozó KRESZ-szabályok, illetve a gyakorlati tudás elsajátításának fontosságára hívta fel a figyelmet.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A vetélkedők legügyesebb lány és fiú versenyzői képviselik majd Somogy megyét az országos döntőkön.

A versenysorozat célja a gyerekek közlekedésbiztonságának fokozása, közlekedési ismeretük bővítése, valamint kerékpáros ügyességi- és szabályismeretük fejlesztése, mellyel kapcsolatban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a következőket tanácsolja:

  • Minden manőver, amely irányváltoztatással jár, fokozott figyelmet követel. Mindig szigorúan tartsák be a KRESZ előírásait, figyeljenek közlekedési partnereik reakcióira!
  • Természetesen csak műszakilag kifogástalan kerékpárral vegyenek részt a forgalomban, lehetőleg kerékpáros bukósisakban! A kerékpáros fejvédő használata mindenképpen ajánlott gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A sisak védi viselője fejét, hiszen elnyeli az esetleges baleset, illetve ütközés során keletkező energia jelentős részét. A balesetek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerékpáros tragédiák többsége azért következik be, mert elütés következtében a kerékpáros feje nagy erővel ütközik járműnek, vagy az úttestnek. Ez esetben a fejvédő hatásos védelmet nyújthat.
  • A közúti forgalomban lévő kerékpár legyen felszerelve az alábbi kötelező tartozékokkal: könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezés, két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezet, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat, hangjelző berendezés, amely csak csengő lehet, egy elől fehér, vagy kadmiumsárga fényt adó lámpa, a kerékpáron vagy a kerékpároson legyen egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző, folyamatosan égő vagy villogó lámpa, és hátul egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros fényvisszaverő, legalább az első keréken legalább 1 db borostyán sárga, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma)!
  • Az éjszaka, vagy korlátozott látási viszonyok között láthatatlanná váló, kivilágítatlan kerékpárosok nem is gondolnak arra, hogy minden másodpercben halálos veszélynek vannak kitéve, hiszen a járművezetők már csak akkor fogják meglátni őket, amikor már késő. A láthatósági eszközök használatakor is figyeljünk a jogszabályi előírások maradéktalan betartására!

Címkék: kerékpár, verseny, kék hírek, kaposvár