A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ismeretlen tettes ellen folytat eljárást, aki az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és ismeretlen típusú gépkocsival 2020. február 21-én 12 óra 50 perc és 13 óra között Kaposváron, a Bereczk Sándor utcában található áruház parkolójában anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott. A sofőr haladása során nekiütközött egy szabályosan leállított autónak, amelynek következtében a várakozó személygépkocsi jobb első sárvédője és első lökhárítója megsérült.

Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.


az SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételeiaz SMRFK felvételei
az SMRFK felvételei
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni. 

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: károkozás, parkol, elhajt, baleset, kék hírek