Három gyermekével menekült a Borostyánvirág Anyaotthonba az egyik ott élő nő. A párja évek óta bántalmazta. Stábunknak elmesélte a legutolsó esetet.

- Felküldött a szobába, majd jött utánam. Meglátta a sebes arcomat, majd azzal jött, hogy ezt nem ő tette, hanem én verettem meg saját magam. Mondtam neki, hogy ez nem igaz, ő volt, amire bedühödött. Kispárnát tett a fejemre és ütni próbált, ekkor menekültem át a szomszédhoz – tette hozzá a 44 éve nő.

A Borostyánvirág Anyaotthonban évek óta telt ház van. Folyamatosan menedéket találnak itt a bántalmazott családok, nők, gyermekek.

Bíró Dániel, az intézmény vezetője azt mondja: fontos lenne a törvényi szigorítás és változtatás, hogy rövid és hosszú távon egyaránt biztonságban legyenek a bántalmazottak.

A krízisközpontok száma egy évtized alatt tizenkettőről húszra emelkedett az országban, az úgynevezett félutasházaké négyről 21-re, a titkos menedékházaké pedig nyolcra. Új ellátási formaként hét kríziskezelő ambulanciát is létrehoztak, egyet éppen Kaposváron.

Címkék: kapcsolat, szigorítás, erőszak, kék hírek