A rendőrség közelménye szerint hétfő délután Lábodon egy férfi szóváltás során becsmérelte feleségét, majd ezt követően ököllel több alkalommal megütötte.

A sértettnek a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett. A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy a 45 éves férfi az elmúlt időszakban rendszeresen bántalmazta, szidalmazta a nőt.

A rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint ideiglenes megelőző távoltartásáról határoztak.

Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Borítókép: illusztráció

Címkék: távoltartás, lábod, feleség, verekedés, kék hírek