A Marcali Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére lekövetett könnyű testi sértés bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az 51 éves asszonyt, aki unokája iskolájában megszorította egy gyermek nyakát.

A vádlott lányával 2020 januárjának elején egy Marcali közelében lévő község általános iskolájába ment azért, hogy az intézményvezetőtől megtudja, melyik osztálytársa lökte fel korábban unokáját.

Az igazgatónő az asszony unokájának osztálytermében beszélt a kislánnyal és a sértett kisfiúval, amely során tisztázták, hogy nem a fiú lökte fel a kislányt. A vádlott a folyosóról látta, hogy kiket kérdezett meg az intézményvezető, azonban azt nem hallotta, hogy miről esett szó.

Az asszony a látottak alapján feltételezte, hogy a fiú volt a ludas, ezért az osztályterem ajtajában álló sértettet meglökte, majd a teremben a többi tanuló előtt a 10 éves gyermek nyakát két kézzel megragadta és szorítani kezdte. A vádlott általi további bántalmazást az igazgatónő akadályozta meg, amikor elhúzta az asszonyt a sértett közeléből, majd távozásra szólította fel.

A kisfiú a nyak szorítása miatt 8 napon belül gyógyuló bőr alatti bevérzéses sérüléseket szenvedett.

A bíróság a vádlottal szemben intézkedést alkalmazott, jogerősen két évre próbára bocsátotta.

Címkék: unoka, vádlott, nagyszülő, osztály, diák, iskola, kék hírek