Két közvetlen rivális együttes feszült egymásnak a NOVOMATIC Aréna parkettáján. A somogyiak a tavaly őszi meccsen 87–59-re nyertek, de azóta mindkét alakulatnál más-más lett az elsőszámú szakmai vezető. Ráadásul a soproniak kerete át is alakult. Hazai pályán jól is teljesítettek a váltás óta a határvárosiak, így nehéz meccs várt a kaposváriakra - kezdi beszámolóját a Delfinek.hu.

Lalic két sikeres büntetőjével szerzett vezetést a somogyi alakulat, ráadásul Ponjavics triplája is pontos volt. Hatékony támadásokat vezetett a vendégcsapat, így az első percekben tartotta néhány pontos előnyét. Kinney három büntetőjével már 10–9-re a hazaiak vezettek. Több játékvezetői ítélet is borzolta a kedélyeket. Lalic ellen sportszerűtlen hibát, a reklamáló Kosztasz Flevarakisz edző ellen pedig technikait ítéltek. A negyed hajrájában Baki szerzett szép triplát, majd Davis váltott pontokra egy labdalopást.

Öt egységgel tartott előrébb a Kaposvár a második negyed nyitányán, amelyben Lalic villant háromszor is. Szervezetten védekeztek a somogyiak, akik Norfleet és Dramicsnyin újabb találataival 36–24-re léptek el. Azonnal jött az időkérés a hazai oldalon, és agresszívebb védekezésre is váltottak a felzárkózó soproniak. Tauras, Thompson és Kinney oroszlánrészt vállaltak a soproni akciók értékesítésében meg is nyerték a játékrészt 22–20-ra. Ezzel együtt még mindig a somogyiak tartottak előrébb a 42–45-ös állással.

A szünet után ledolgozta hátrányát a hazai alakulat és átvette a vezetést is. Bogdán is megszerezte első pontjait a kaposváriaknál, akik ismét kicsikarták a vezetést. A negyed végjátéka aztán a kaposváriak elképzelése szerint alakult, akik 54–63-as állásnál várhatták az utolsó szakaszt.

A támadó lepattanókat szerző soproniak ismét faraghattak volna a hátrányból, ám Norfleet triplája és Dramicsanyin tempója ismét a somogyiaknak kedvezett. Újabb soproni játékmegszakítás után Carter pontozódott ki a hazaiaknál, de Kinney és Rivers versenyben tartotta csapatát. Sorra maradtak ki a vendéglehetőségek, Tauras találata után pedig már Ivkovicsnak kellett időt kérnie 69–69-nél. Az utolsó percben Hendlein is kiszállt, Tauras pedig hosszabbításra mentette a meccset a Sopronnak.

A ráadásban utolsó tartalékaikat mozgósították a vendégek, de Dramicsanyin is hamar kipontozódott. A tomboló szurkolók által űzött soproniak kevesebbet hibáztak, de a Tauras ellen megítélt sportszerűtlen hiba után Davis triplája már 79–80-at jelentett. Lalic kiválása után Norflet szerzett triplát, de Thompson egyenlített. Az utolsó percben pedig Takács mentette újabb hosszabbításra a találkozót.

Ekkorra csak Bogdán maradt egyedül magas ember a kaposváriaknál, akik hősiesen harcoltak a pályán. A magassági fölényben lévő hazaiak kevesebbet hibáztak a több dobást is elrontó vendégekkel szemben és végül óriási küzdelem után megszerezték a nagyon fontos győzelmet.

Sopron KC–Kaposvári KK 101–96 (20–25, 22–20, 12–18, 19–10, 14–14, 14–9)
Sopron, NOVOMATIC Aréna, 1600 néző: Vezette: Kapitány G., Minár L., Kovács N.

Sopron KC: Kinney (20/3), Thompson (26/6), Takács (6), Rivers (11), Carter (8). Csere: Tauras (28), Supola (2), Werner (-), Fazekas (-). Vezetőedző: Kosztasz Flevarakisz. Edző: Bors Miklós.

Kaposvári KK: Krnjajszki (6/3), Norfleet (27/18), Ponjavics (4), Dramicsanyin (16/3), Lalic (15). Csere: Hendlein (2), Davis (13/3), Bogdán (5), Baki (8/6). Szakmai igazgató: Ivkovics Sztojan. Edzők: Fekete Ádám, Filipovics Gordan, Szőke Balázs.

Címkék: Kosárlabda, vereség, Sopron, Kaposvári KK, kék hírek