A Nagyatádi Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 29 éves férfit, aki autója megrongálásával állt bosszút egy biztonsági őrön, mert ittassága miatt nem engedte be a diszkóba.

A vádlott a 2019 karácsonya előtt napokban ismerősével akart bejutni az egyik nagyatádi szórakozóhelyre, azonban a biztonsági őr ittassága miatt nem engedte be. A vádlott ugyan elhagyta a szórakozóhelyet, de már ekkor megfenyegette a sértettet azzal, hogy az esetnek következményei lesznek.

A bosszú nem váratott sokat magára, mivel amikor a vádlott néhány órával később meglátta a sértett közterületen parkoló gépkocsiját, az őt szállító autóból magához vett egy 60 cm hosszúságú fém rudat, majd azzal a sértett gépkocsijának ablaküvegeit - köztük az első szélvédőt- betörte, mellyel több mint 160 ezer forint kárt okozott.

A nagyatádi rendőrök azonban rövid időn belül azonosították az elkövetőt, aki beismerő vallomást tett és az okozott kárt teljes egészében megtérítette a sértettnek.

A Nagyatádi Járásbíróság a vádlott bűnösségét az ügyészi váddal egyezően állapította meg, akit - kedvező személyi körülményei és az eljárás során tanúsított együttműködő magatartása miatt - 1 évre próbára bocsátott.

Címkék: bosszú, szélvédő, diszkó, rongál, buli, ítélet, kék hírek