A Somogy Megyei Főügyészség erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a 45 éves férfival szemben, aki olyan súlyosan bántalmazta a hűtlenségen ért élettársát, hogy azzal majdnem a halálát okozta.

A vádlottat 2019 nyarán otthonában felkereste az egyik barátja, akinek családi konfliktusa miatt megengedte, hogy a dolgait nála tárolhassa, illetve a házában töltse az éjszakát. A két férfi az esti órákban italozni kezdett, közben csatlakozott hozzájuk a vádlott élettársa is, majd egy idő után az erősen ittas állapotba került vádlott aludni tért.

A vádlott élettársa és a befogadott férfi ezután folytatták az italozást a konyában, közben pedig szexuális vonzalom alakult ki közöttük. A vádlott azonban egy idő után felébredt, és konyhába visszatérve félreérthetetlen helyzetben találta a nőt és vendégét.

A vádlott ekkor szerelemféltésből, kontrollálatlan indulat hatása alá került, melynek során elhúzódóan, kifejezetten gátlástalan módon számtalan alkalommal megütötte, illetve megrúgta élettársát, melyek közül több a sértettet fejét, illetve létfontosságú szervet rejtő testtáját érte. A vendég férfi eleinte igyekezett lecsillapítani a vádlottat, de miután nem járt sikerrel, inkább távozott a házból.

A vádlott a bántalmazást követően annak ellenére feküdte le aludni, hogy tisztában volt azzal, hogy a sértett az életét veszélyeztető állapotban van. A sértett életét végül a reggeli órákban látogatóba érkezett hozzátartozói mentették meg, akik sérüléseit látva haladéktalanul értesítették a mentőket. A rendőrök a vádlottat még az eset napján őrizetbe vették, majd az ügyészség kezdeményezésére a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

(borítóképünk illusztráció)

Címkék: megcsal, hűtlen, barát, ital, élettárs, életveszély, megver, kék hírek