A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt őrizetbe vétele alatt állította bíróság elé azt 26 éves, büntetett előéletű dombóvári férfit, aki Kaposváron a nyílt utcán bántalmazta és rabolta ki azt a férfit, akivel korábban együtt italozott.

A vádlott és a sértett 2020. január 12-én a délelőtti órákban egy belvárosi presszóban italoztak Kaposváron, majd közösen a vasútállomás felé indultak. Útközben a vádlott elkérte a sértett mobiltelefonját azért, hogy telefonálhasson, de amikor a sértett átadta neki a készüléket, a gyanúsított egyszerűen zsebre rakta azt. A sértett emiatt felelősségre vonta a férfit, aki ötezer forintot követelt tőle a telefon visszaadásáért, ezt a sértett viszont nem teljesítette.

A vádlott ekkor hirtelen ököllel arcon ütötte a sértettet, a megszédült férfi kabátjából kivett 11 ezer forint készpénzt, majd elfutott a helyszínről. A kaposvári nyomozók azonban a dombóvári lakóhelyén elfogták és őrizetbe vették a férfit, akitől a rablás útján megszerzett mobiltelefon is előkerült.

A 2020. január 17-én megtartott tárgyaláson a Kaposvári Járásbíróság az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit 3 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, míg a védelem enyhítésért fellebbezett. Mivel az ítélet nem emelkedett jogerőre, ezért az ügyészség indítványt tett a férfi letartóztatásának elrendelésére is, melyet a bíróság elutasított, ezért az ügyészség a kényszerintézkedés elrendelése iránt is fellebbezett.

Címkék: italozás, rablás, bíróság, kék hírek