A Kaposvári Járási Ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a Fonyód környékén élő asszonnyal szemben, aki huzamosabb időn keresztül vette fel elhunyt édesanyja nyugdíját, illetőleg az utána járó ápolási díjat.

Az asszony egyedül élt édesanyjával egy Fonyód környékén található faluban nehéz anyagi és szociális körülmények között. A vádlott 80 éves édesanyja az időskorral együtt járó sorsszerű megbetegedésekben szenvedett, ezért 2017 decemberében otthonában elhalálozott.

A vádlottnak az elhunyt nyugdíján és az ápolási segélyen kívül más jövedelme nem volt, ezért a nélkülözéstől való félelmében elhatározta, hogy eltitkolja édesanyja halálát. Ennek érdekében a holttestet az ingatlanuk kertjükben elföldelte, ott később egy sírt is kialakított, amit a lehetőségeihez mérten igyekezett gondozni.

Mivel a vádlott az állam által folyósított juttatások tekintetében a bejelentési kötelezettségeinek nem tett eleget, így egészen 2019 májusáig felvette az édesanyja után járó ellátásokat, melynek összege havi szinten - nagyságrendileg - 120 ezer forint volt. A vádlott a közel másfél év alatt ilyen módon összesen majd 1,7 millió forintot vett fel.

A bűncselekménynek végül az vetett véget, hogy a szociális gondozók elkezdték keresni az idős asszonyt.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő és azt megbánó vádlottal szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

Címkék: ápol, gondoz, sír, segély, elhunyt, kék hírek