Mozgalmas napjuk volt csütörtökön a somogyi zsaruknak. Délután Siófokon ellenőriztek két helybeli lakost. Megállapították, hogy velük szemben a Kaposvári Járásbíróság információs rendszerrel elkövetett csalás miatt elfogatóparancsot adott ki.

Az egyenruhások a 33 éves nőt, valamint a 44 éves férfit elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették őket.

Szintén a siófoki járőrök még aznap, az egyik belvárosi bevásárlóközpont parkolójában is ellenőriztek egy helyi lakost. Róla kiderült, hogy a Siófoki Rendőrkapitányság szabálysértési bírság meg nem fizetése miatt körözi.

A rendőrök az 56 éves férfit elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési őrizetbe vették.

2019.11.28 napján este 10-11 óra körül Kaposváron a Füredi utca lakói szirénázó rendőr-, és mentőautó hangjára lehettek figyelmesek. Ezek egy késes támadó ügyében érkeztek a helyszínre.

B. László épp hazafelé tartott otthonába, amikor arra lett figyelmes, hogy egy vendéglátó egység előtt dulakodás alakult ki egy férfi és egy nő között.
Ezt láván a nő segítségére sietett és igyekezett őket szétválasztani, több kevesebb sikerrel, egy rajtuk kívül még ott lévő férfival együtt, aki ugyancsak a nővel szemben fellépő támadót próbálta eltéríteni. 

Olvasónk elmondta, hogy sikerült is elválasztani a nőtől a 45-50 év körüli, magából teljesen kikelt támadót, viszont azt nem gondolta volna, hogy az esetnek folytatása is lesz. 

Pedig lett! Kicsivel az eset után ugyanis előkerűlt a nőt megtámadó férfi kábátjából egy 20 cm pengehosszúságú konyhakés, amivel meg is sértette B. László kezét, amire ő a támadó lefegyverzésével válaszolt. Szerencsére a rendőrök perceken belül kiértek ,és elfogták a férfit! 

B. László az esettel kapcsolatban elmondta, hogy bár nem bánta meg, hogy segített, de a sérülésnek nem örül egy előtte álló verseny miatt. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy sokkal nyitottabb szemmel kellene járniuk az embereknek és sokkal jobban oda kéne figyelniük egymásra, főleg ami a segítségnyújtás illeti! 

Címkék: súlyos testi sértés, elfog, köröz, kék hírek