A Kaposvári Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 29 éves nővel, annak testvérével, édesanyjával és egyik ismerősével szemben, akik családi keretek között, de szervezetten kereskedtek kábítószerrel, melybe a nő kiskorú gyermekét is bevonta.

A 29 éves nő 2017 évben elhatározta, hogy internetről rendelhető kábítószerrel fog kereskedni, ezért ismerőse nevére rendszeresen rendelt külföldi oldalakról különböző - új pszichoaktív anyagnak minősülő - tiltott anyagokat, melyet saját maga, vagy megbízottja vett át a postán.

A vádlott ezt követően az anyagot kiporciózta, majd azzal lakókörnyezetében kereskedni kezdett. Több alkalommal előfordult azonban, hogy amikor a fogyasztók az előzetesen egyeztetett drogért a vádlott lakásán megjelentek, ő nem tartózkodott otthon, ekkor édesanyja vagy testvére szolgálta ki őket, de történt olyan is, hogy a nő a 18 életévét be nem töltött gyermekét vette rá arra, hogy a rendeléseket átadja.

A vádlottak egészen a nő 2019 februárjában történt elfogásáig folytatták üzelmeiket, melynek során 13 fogyasztónak értékesítettek új pszichoaktív anyagot. A fogyasztók között volt olyan, aki több mint 300 ezer forintot költött el kábítószerre a vádlottnál.

Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő nővel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, míg a többi vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Címkék: pszichoaktív, börtön, kábítószer, drog, kék hírek